
Aki könyvet ír, előbb utóbb szembesül a problémával, ha nem meri bevállalni a magánkiadást. Kiadót kell keresnie a művének. Ebben segítek.
Ha még nincs kész a kéziratod
Talán furcsállod, de megéri akár egy félkész kézirattal is megpróbálkozni. Ugyanis, ha befogadják a könyvedet, mindenképpen módosítani, szerkeszteni kell majd rajta, emiatt még spórolsz is a munkán, ha a folyamat közben keresed meg a leendő kiadót. Azért, ha első könyves szerző vagy, és nincsenek átütő kapcsolataid, kicsi a sansz rá, hogy átjutsz a rostán.
Ha már elkészült a kéziratod
Nézzük a szokványos utat. Elkészült a műved, és azután vágsz bele a kiadókeresésbe. Az első dolgod az legyen, hogy átolvasod, átolvastatod a leírtakat. Az sem baj, ha megbízol egy hivatásos szerkesztőt attól függetlenül, hogy hagyományos kiadónál szeretnéd megjelentetni a könyvedet. Ő gondozza a szöveget, javaslatokat tesz, így komplettebb művel tidod megkeresni a választott könyvkiadót.
És, ha már választás. Adódik a kérdés: Hogyan válasszak könyvkiadót?
Ne a legnagyobbakra lőjj. Nézd meg, hogy a könyved témájából melyik könyvkiadó ad el a leginkább. Melyik kiadó profiljába illik bele a műved? Ha ez nem tiszta számodra, az gond. A verseny óriási, és a kiadók, még a kisebbek is, bőségesen kapnak kéziratot ahhoz, hogyha nem passzol az általuk kiadott könyvekhez, egyből félreteszik.
Szóval nézd át alaposan, melyik kiadónál jöhetne egyáltalán számításba a könyved. Vedd szemügyre a konkurenciádat is. Milyen hasonló könyvek vannak a piacon? Miben más, miben különlegesebb a te könyved? Melyik az a rész, amit érdemesnek tartasz kiemelni belőle, ami a kiadó számára is fontos lehet.
Keress ki legalább 5 kiadót
Nézd meg, fogadnak -e kéziratokat. Ha nem, kérdezz rá, hogy szabad -e küldeni, és, ha igen, hova. E-mail címre, vagy postacímre? Ha megtudtad, építsd fel a kézirat beadását. Gondolj rá úgy, mint az önéletrajzodra és motivációs leveledre egy állás megpályázásához. Írj egy szinopszist, amiben összefoglalod maximum 2 oldalban, hogy miőrl szól a könyv. Írj max egy oldalas bemutatkozót is, amiben bemutatod magad, mint írót. Itt domborítsd ki minden lényeges erényedet. Például, hány követőd van a közösségi médiában, miért írtad meg a könyvet, milyen lehetőségeket használsz majd, hogy marketingelj. Mindent írj le, amiből arra következtethetnek, hogy te már kész tervekkel rendelkezel a könyveddel kapcsolatban.
És, ha egy mód van rá, valóban rendelkezz is vele. Bárhogy is alakul, ez hatalmas segítség lesz. Jó, ha azt is megemlíted, hogy milyen egyéb ötleted van. Akár a beadott kézirat folytatására, akár egyéb művekre. Ennek azért van jelentősége, mert, ha egy komoly kiadó leszerződik veled, akkor azt több könyvre fogja megtenni.
Ha első könyves szerző vagy, nagy kockázatot vállalnak veled, és csak úgy hozhatnak ki belőled hasznot, hogyha több közös projektre szerződtök
Szinte kizárt, hogy az első könyved akkora bevételt hoz, hogy elegendő lenne az átütő sikerhez. Ez akkor is igaznak bizonyulna, ha tényleg kasszasiker születne belőle. De az igazat megvallva erre tényleg kicsiny az esély. Nem letörni akarlak, hanem inkább a realitások felé terelgetni. A nagy bestsellerek szerzőkre is igaz, hogy rengeteg elutasításban volt részük. Szóval fel a fejjel.
A könyvkiadás azonban költséges vállalkozás. A szerkesztő költsége egy átlagos terjedelmű regény (kb 50 – 60 ezer szó) esetén 100 ezer forint környéke, korektor, olvasó szerkesztő együtt ugyancsak 100 ezer körül, profi boritó tervezése 150 ezer forint magasságára rúg. És akkor még nincs könyved. Ahhoz, hogy kihozzák a legtöbbet az eladásokból, országos terjesztés szükséges , amihez alsó hangon 1000 – 2000 példányt kell nyomtatni. Ennek a nyomdai költsége kb. 600 – 800 ezer forint. És a vége, a marketing, és kampány, amire ugyancsak százereket szánhatnak. Hozzáteszem, itt van a jelentősége a te szerepednek. Hogy te milyen hátteret, milyen támogatást tudsz nyújtani az eladások serkentéséhez.
Szóval ez az oka, amiért több könyvre terveznek. Mert akkor a harmadikra már kiépülhet egy akkora bázis, amivel biztosan nyereségessé válhatsz a számukra.
Mi van, ha én is beszállok a kiadás költségeibe?
Sokat segít a pozitív elbírálásban, nem beszélve azokról a cégekről, akik kifejezetten kutatják az írópalántákat. Amit fontos tudnod. Ők hamarabb meglátják benned a fantáziát, profi módon előkészítik a könyvedet, tökéletes boritót készítenek hozzá. A hátrány, hogy nem kockáztatnak veled, mert a költségeket tulajdonképpen te fizeted ki. Különböző csomagok közül választhatsz, és ha komolyan zsebbe nyúlsz, a marketinget is megoldják. Előnyük, hogy mély olvasói bázissal, erős kapcsolatokkal rendelkeznek, ezért hamar nevet szerezhetsz magadnak.
Mennyi bevételt remélhetek a könyveladásból?
Kiadó esetén 3000 Ft-os alapárú könyvet alapul véve az alábbiak szerit alakulnak a bevételek. A kiadó a nagykereskedői hálózatba adja a könyvet, akik a terjesztést intézik. Így kerülsz be a könyvesboltokba. A boltok nekik fizetnek, a lejelentett havi eladások alapján. Mondjuk ezt is 30, de akár 60 napos határidővel. Ne feledd. A könyvesboltok nem alapáron adják a könyveket, hanem rendszerint minimum 5%-os engedményt adnak, de nem ritka a 20%-os akció sem. Fizetni azonban az alapár alapján fizetnek a nagykernek. A nagyker a lejelentett eladott könyvek alapján havonta küld elszámolás a kiadónak. A könyv meghatározott árának csupán 45%-át, sőt, egyesek csupán 40%-át fizeti ki a kiadónak. A 3000 Ft-os értékből ez 45%-on maradva 1350 Ft lenne. Azért csak lenne, mert az 5%-os áfatartalom miatt, még az is levonódik az összegből. Így ennél maradva 1285 Ft-ra csökken a kasszírozott összeg. És, a kiadót is működtetni kell, ha marketingezték a könyvedet, akkor annak is van költsége, szóval az eredetileg meghatározott árnak jó, ha a 10%-át megkapod.
Tehát a 3000 Ft-os könyvedből Te 300 Ft-ot látsz, amiből még adóznod is kell.
A rosszabb hír, hogyha a fent említett variációt választod, és megbízol egy kiadó céget, fizetsz mindenért, és vállalsz marketingkampányt is, attól még ugyanúgy szolgáltatnod kell némi jutalékot (kb 50%) az eladásból. Többféle csomagot választhatsz náluk, attól függően, hogy mennyit vállalsz a kiadás költségeiből, és eszerint módosulhat a jutalékod is. Egyébként ez a lehetőség „normál” kiadói szerződés esetén is működőképes lehet.
Hogy hozd ki a maximumot a kiadóból?
Tételezzük fel, hogy valamilyen módon sikerül elindulnod a kiadókkal való együttműködésben. Ha a fizetős szolgáltatás mellett döntesz, az a legcélravezetőbb, ha úgy építed föl magad, hogy valóban komoly íróvá szeretnél válni. Leszerződsz annyi könyvre, amennyi a minimumnak számít náluk. Lehet ez akár csak egy könyv is. Rászánod az összeget. Hogy ne fájjon annyira, nagyjából azt a díjat kalkuláld ki, amennyibe egy magánkiadás kerülne. Ez minimálisan is 500 ezer forint környéke. Szóval ezt teremtsd elő, mert ez a befektetés megtérülhet. Adj esélyt a könyvmarketing csatornáiknak. Használd ki a mögöttük lévő tömeg erejét.
És építsd magad, amennyire csak tudod. Szánd rá az energiát. Ha fölépítettél egy stabilabbnak mondható olvasótábort (legalább 1000 elkötelezett rajongó, aki vásárol is), akkor a következő könyvedet már magánkiadásban is elvállalhatod. Ekor ugyanis a nagykerrel sem kell bajlódnod. A fenti 3000 Ft-os példánál maradva a könyv teljes bevétele a te zsebedve vándorol. Nyilván lesz költséged, a nyomtatás, reklám, és, ha a postázási díj legalább felét magadra vállalod (érdemes), akkor is 1500 Ft nyereséged lehet egy könyvön. Klasszisokkal jobb, gondolom ez egyértelmű.
Ha bekerülsz egy komoly kiadóhoz, ahol te nem fizetsz, viszont alig kapsz a könyveladásokból, akkor a megállapoádsotok szerinti könyvmennyiség után, ugyanúgy léphetsz a magánkiadás vagy egy saját kiadó alapításának útjára.
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.