A teljeskörű útmutató, amellyel Te is könnyen fölépítheted a könyved salesfunnel-jét

A salesfunnel a könyvmarketing egyik leghatékonyabb eszköze. A nagy kiadók általában nem élnek vele, úgyhogy Te akár magánkiadóként is tarolhatsz vele a piacon. Ebben az útmutatóban a teljes folyamatot bemutatom Neked azzal az e-mail marketing szoftverrel, amelyet évek óta sikerrel használok. Nem szívesen lövöm le a poént, ezért csak annyit mondok a vaskos cikk végén egy komoly segítséget is adok majd Neked.

 

A tisztesség kedvéért kezdjük azzal, hogy maga a sales funnel, alias értékesítési tölcsér nem az én agyszüleményem. Talán már olvastál is róla, sőt tudod is, miről van szó. Bárhogy is alakuljon, ez az anyag azonban lépésről lépésre vezet végig a folyamaton, egyszersmind akkor is hasznos, hogy hogyan érdemes fölépítened a könyved marketingjét. Az e-mail marketing szoftver, amelyet használok, a Getresponse.

Én elsősorban azért szeretem, mert minden folyamat menedzselhető vele, és ráadásul brutálisan szép sablonokból egyszerűen tudok landing page-eket is létrehozni, akár feliratkozásról, akár megrendelésről van szó.
Ha túl macerásnak tűnt az egész folyamat, vagy kérdésed van, minden további nélkül segítek Neked. Keress bátran, bármikor.
Sőt. 0 forintért elmagyarázom, felépítem Neked az értékesítési folyamatodat, email kampányodat a könyveddel kapcsolatosan.
Akár személyesen, akár online is szívesen megmutatom, hogyan csináld.

 

Ennek egy feltétele van:

Nem titkolom, a Getresponse rendszerét évek óta sikerrel használom. Ezért jó szívvel és örömmel ajánlom Neked is, mert hiszem, hogy a Te céljaidat is szolgálhatja. Azért adom ingyen a bemutatást, kampány felépítést, mert ha az ajánlói linkemen keresztül regisztrálsz, ameddig előfizető vagy, jutalékot ad a rendszer számomra.
Mindamellett, hogy örömmel segítelek akkor is, ha nem az ajánlói linken keresztül jössz és úgy kérdezel, a személyes bemutatót, kampányfelépítést csak akkor tudom vállalni, ha előtte legalább 1 free account-ot létrehozol a Getresponse rendszerében.

Tehát mit kell tenned, hogy közösen és ingyenes tanácsadásommal építsük fel a könyvmarketing kampányodat a Getresponse-zal?

  1. Regisztrálj legalább 1 free account-ot a Getresponse rendszerében ezen a linken keresztül: Kattints ide.

  2. Írj egy üzenetet a kiado@columb.hu címre a Getresponse-os neveddel.

  3. Megbeszéljük, hogy mikor, hogyan találkozzunk (személyes, online, telefon) és mire van szükséged.

 

Induljunk ki most abból, hogy nem szakkönyvet írtál, hanem egy romantikus regényt. Azért választom ezt, mert ha szakkönyvet írtál, akkor egyértelműbbé válik majd minden lépés a romantikus könyv alapján.
Vágjunk is bele.

 

1. Ingyenes, más néven csali termék létrehozása

1.1 Belépés az Autofunnelbe

A Getresponse funnel-jét Autofunnelnek nevezték el. Alább látod a kezdőképernyőt. Itt nem meglepő módon a Create your first funnel-re kell kattintanod. A felület nagyrésze amúgy magyarul van. Ez egy jelenleg új szolgáltatás, ezért még angolul van minden.

Ajánló

Getresponse - Autofunnel

1.2 Válaszd ki a célt

Első körben el kell nevezned a funneledet. Ez bármilyen legalább 4 karaktert tartalmazó szó lehet, és csak az angol ábc betűit használhatod. Én nagyon kreatív voltam, és a proba nevet adtam a funnelemnek:).

 

Getresponse - Autofunnel
Látod, hogy rendszer 3 lehetőséget kínál a tölcsér létrehozására. Mivel a mi célunk most egyértelműen az eladás, ezért a bal oldalit választjuk: Sell a product.

1.3 Gyors vagy komplett salesfunnel létrehozása

Mivel ez egy teljes folyamatbemutató természetesen a bal oldalit, a Full sales Funnelt kell választanod.
Getresponse - Autofunnel

 

1.4 Hozd létre az online könyvárusító gépezetedet

Jól hangzik, ugye? Ehhez a következő képernyőn, a Create a store gombra kell kattintanod.

Getrseponse - Autofunnel

1.5. Haladj tovább a megkezdett úton.

Lehetőséged van létező boltot is csatolni ehhez a rendszerhez, de most ebbe a részbe ne menjünk bele. Nézzük meg azt a verziót, hogy Te magad szeretnéd létrehozni a saját gépezetedet a Getresponse segítségével. A Store name-hez írd be a boltod választott nevét. Én most ismét a próbát fogom megadni. Mellette lévő részben kiválaszthatod a neked megfelelő pénznemet. Van magyar forint (HUF) is. Szóval emiatt nem kell aggódnod. Így néz ki a felület, miután mindent beállítottál.

 

Getresponse - Autofunnel

1.6. Vidd fel a terméket/termékeket

Az e-mail marketing szoftverben az Add products to your store részt használd, ha új terméket szeretnél felvinni. Az oldal alján láthatsz online fizetési szolgáltatókat (Paypal. PayU. Stb.) Egyelőre figyelmen kívül hagyhatod a dolgot. Kattints a Let’s do it! gombra.

Getresponse - Autofunnel

1.7. Add meg az első terméket – A csaliterméket.

Elérkeztünk a tölcsér első eleméhez. A csali termékhez. Nyilván itt lehetőséged lesz többféle terméket is fölvinni, de álljunk meg egy pillanatra. A csali termék egy olyan maximum 5-10 perc alatt elfogyasztható ingyenes anyag, amely hasznos a leendő vevőd, olvasód számára. Fent ugye egy romantikus regényből indultunk ki.

Ez szakmai, szakácskönyv esetén egyértelműbb, mert odaadhatod a tudásod hasznos, de kecsegtető jegyzetét, amellyel már tud mit kezdeni. Romantikus regény esetén az első fejezet, vagy egy tőled származó témába vágó novella tökéletes lehet. Az a fontos, hogy elkérhesd tőle az email címét cserébe.

Véleményem szerint nem kell más, elégedj meg elsőre az email címmel. Még a keresztnevéhez se ragaszkodj feltétlenül. Vagy opcionális legyen annak megadása számára. Hidd el, látszólag jó ötletnek tűnik, valójában fölösleges.
A csali termék legyen egy letölthető e-könyv.

Ekkor az első jelölőt hagyhatod meg, amit alapból hoz a rendszer. A file name a termék neve. A description pedig a rövid leírása.

Getresponse- Autofunnel

A következőkben termékfotót és, mivel e-könyvet, digitális tartalmat jelöltél meg fent, kiválaszthatsz egy feltöltendő fájlt is a termékhez. Mindkettő esetben lehetőséged van arra, hogy a Getresponse, e-mail marketing szoftverbe feltöltött fájljaid közül válassz.

Getresponse - Autofunnel

Alább jön majd egy kis varázslat. Az egyik, hogy ha a Getresponse rendszerében már volt korábban föltöltve e-mail listád, akkor ezek közül ki tudsz választani egyet, amelyikhez csatolja a rendszer a termékre föliratkozókat. Mivel ilyen Neked valószínűleg egyelőre nincs. Azt válaszd, amelyiket én is. Avgyis, hogy ne illessze be egyik listába se a föliratkozókat. Ahogy az az alábbi képen is látszik. Aztán kattints a Save-re.

Getresponse - Autofunnel

2. Hozd létre az első fizetős vagyis a belépő termékedet

Azok, akik föliratkoztak a hírleveledre, vagyis éltek az ingyenes terméked lehetőségével, már megpuhíthatók az alapáras terméked megvásárlására. Ha a romantikus regénynél maradunk, ez lehet maga a regény is már, de fontos tudnod, hogy ennek az árkategóriának érdemes nagyjából 2000 – 2500 Ft környékén megállnia. Ezzel kiszűrheted, hogy kik azok, akik komolyan érdeklődnek. Hiszen hajlandóak fizetni is érte.

2.1 Hozd létre a második termékedet a listában

A képernyőkép az előzőhöz hasonló, csak már láthatod az első ingyenes csali termékedet a listában. Kattints Az Add A product-ra.

Getresponse - Autofunnel

 

Miután megtetted, újra ugyanaz a képernyőkép fogad. Ám most, feltételezve, hogy a romantikus regényed nyomtatott formában jelent meg, nem a Downloadable file-t, hanem a fizikai terméket (Physical Product) vesszük alapul. Így.

E-Mail Marketing

2.2 Írd be a szükséges adatokat

Töltsd föl a képet, adj hozzá leírást, és pontosan magyarázd el, hogyan fog eljutni a vevőhöz a termék. Szállítás módja, határideje, esetleges költsége. Bár ennél a résznél úgy érdemes kalkulálnod, hogy a díjban benne legyen a szállítási költség is.

 


Getresponse - Autofunnel

Ha e-könyvet árulsz, akkor az legyen 2000 forint alatt a belépő termék esetén. Ha ezzel megvagy, kattints a mentésre vagyis a Save-re.

E-MaiL Marketing
Bravó. Ezzel el is készült a belépő terméked.

3. Hozd létre a főtermékedet

Az itt szereplő példa kissé elrugaszkodottnak tűnhet a valóságtól, hiszen az előbb adtad oda a romantikus regényedet, mint belépő terméket, ezek után mégis mi lehetne akkor a főtermék? Itt álljunk meg ezért egy pillanatra. Ha ez életed első műve, akkor inkább úgy járj el, hogy az ingyenes csaliterméknek a legütősebb novelládat adod, belépő terméknek egy online megszerezhető novellás kötetet (elég 3-4 novella hozzá).

És a regényed legyen a főtermék.

Ha már több (hasonló) könyved van, főleg, ha sorozatot tervezel, akkor megéri az előbb fölvázolt út. Ugyanis akkor üdvözítő, ha a csalitermék egy novella, a belépő termék a regény első része, amit olcsóbban kap meg, és a főtermék a regény második része lesz. Immár teljes áron. Ha nem tervezel sorozatot, akkor is megteheted, hogy az első könyvedet olcsóbban adod a fizetőképes és hajlandóságot mutató olvasók kezébe. Esélyt adva magadnak a dicső folytatásra.

 

3.1. Hozd létre a főtermékedet az Autofunnel-ben.

Az általam választott út tehát az, hogy mivel több könyvem készült, az én belépő termékem a romantikus regényem. Ennek megfelelően egy hozzá hasonló másik, amúgy nagyobb értéket képviselő, esetleg hosszabb, vaskosabb művemet ajánlom főterméknek. Hozzuk hát létre az e-mail marketing rendszerben. A lépések a megszokottak. Én ismét fizikai terméket választottam.

Getresponse - Autofunnel

3.2. Rendezd el a leírást

Adj meg minden információt a rendelés megkönnyítéséhez. Add meg a szállítással kapcsolatos tudnivalókat is. Ezekre mindig figyelj oda, mert kulcsfontosságú, hogy minden kételyt eloszlass az érdeklődőben. Képzeld el a legkukacoskodóbb embert, ő mindent rendben találna? Eszerint tervezz.

Getresponse - Autofunnel
Ha mindennel megvagy, nyomj a Save-re.

4. Hozd létre az upsell termékedet

Az upsell egy olyan termék, amely meghaladja a belépő termék árát, növeli a vásárlás értékét, így a te profitodat is. Ha szakmai könyvből indulnánk ki, akkor ilyen lenne egy webinár, videós tanfolyam, e-mail sorozat, konzultáció. De romantikus regényről beszéltünk, így maradjunk is annál.

Mi lehet upsell egy regény esetén? 

Bármilyen exkluzív tartalom vagy bónusz. Például dedikált példány, meghívó egy zártkörű beszélgetésre a könyvről, vagy esetleg valamilyen bónusz tartalom, például letölthető hangoskönyv mp3-ban.

4.1. Hozd létre a Getresponse Autofunnel-jében az upsell termékedet a már ismert módon.

Itt már nem szaporítom a szót. A lépéseket te magad is ismered, de azért a képi segítség marad.

E-MaiL Marketing
Getrseponse - Autofunnel

5. Csatlakoztass online fizetési lehetőséget

A legkényelmesebb, ha a vásárlóid online fizethetnek, bankkártya segítségével. Az e-mail marketing szoftver előnye az, hogy mindent egyben tud kezelni. Az érdeklődőket, a vásárlásokat, a fizetést, ennek megfelelően rendszerezi is az adatokat. Az online fizetéshez az egyik legnépszerűbb szolgáltató a PayPal. Ha beleásod magad a témába, másikat is választhatsz.

Az egyszerűség kedvéért tegyük le a voksunkat most a PayPal mellett. Amúgy ez is majd később kerül használatba, amikor a konkrét eladási oldalt hozzuk létre.

A boltod kezdőképernyőjére ugrottunk, miután fölvitted az upsell termékedet. Jelöld ki az összes termékedet, aztán a PayPal-t (ha azt választod), és kattints a mentés (Save) gombra. Így.

Getresponse

6. Üdvözöld a értékesítési tölcséred, alias sales funnel-ed folyamatábráját

A következő oldalon jól látható a tölcsér minden lényeges és szükséges fázisával együtt. Ha megy az angol a segítő kiírásokból már rájöhetsz a dolog lényegére, de persze végigmegyünk a folyamaton egyesével. Íme az ábra az én próbaboltomban.

Sales funnel

7. Hozd létre a csalitermék feliratkozási oldalát és szerezz követőket

Nem meglepő módon ez az első sor a tölcsérben. Kattints a Create a Signup page-re. A következő képernyőn landing page/értékesítési oldal sablonok várnak. A képen csak a kategóriákat és az első 2 sort látod, ennél jóval bőségesebb a választék.

SaLeSfunneL

Válassz egyet, ami Neked tetszik, és kattints rá. Nyilván célszerű lehet az Ebook and downloads kategóriából választani, de tulajdonképpen bármelyik megfelelő lehet. Illetve, ha a bal fölső sarokban lévő Build from scratch-re nyomsz, üres sablonokból dolgozhatsz. Én most a jobb alsó sarokban lévő Healthy diet course sablont választom.

7.1. Nevezd el a feliratkozási oldalt

A következő oldalon az alábbi kép fogad. Itt csak annyi a feladatod, hogy beírj egy nevet a feliratkozási oldaladnak.

salesfunnel
Ha megvagy vele, kattints a Next step gombra.

7.2. Mi szerepeljen a csalitermék számára készített Landing page-eden?

Ha ezt a sablont választottad, a következő képernyőn az alábbi fogad. Az oldalszerkesztő nagyon felhasználóbarát. A jobb oldali menüsorból kiválaszthatod a szükséges építőkockákat. Mindamellett, mint láthatod, maga a sablon is előre gyártottan tartalmazza a szükséges elemeket. Bármin módosíthatsz. A fölső sorban pedig megnézheted, miként fest az oldal a különböző platformokon, eszközökön.

Mivel romantikus regényről beszéltünk, maradjunk hát ennél továbbra is, és építsük meg a landing page-t a számára.
Mivel innen ízlés dolga a történet, vegyük alapul első körben, hogy mik azok az infók, amelyek föltétlenül szükségesek a csalitermékhez.

És egyébként minden értékesítési oldalon érdemes megjelenítened.

  • a vállalkozásod logója
  • elérhetőséged
  • cégnév
  • link az adatvédelmi szabályzatodhoz
  • GDPR “barátunknak” megfelelő tájékoztatás
  • és, ha megteheted, szerezz engedélyt a Libritől/Bookline csoporttól, Lírától, hogy megjeleníthesd a logójukat az oldalaidon, mert azzal is növelheted az érdeklődők bizalmát.

És mi kell mindenképpen egy jó csalitermék landing oldalhoz?

Lehet arra gondolsz, hogy ami ingyenes, azért azonnal rohannak az emberek. Még mindig jól teljesítő szó az ingyenesség, de csak amiatt már nem adja senki oda csak úgy az email címét. Ezért is meg kell dolgoznod.

Mi legyen mindenképp a csalitermék landing oldalon:

  1. Figyelemfelkeltő cím, és egy ígéret, hogy valamit elér/kap azért, amiért majd az email címével “fizet”

  2. Rövid magyarázat vagy lista, hogy milyen előnyt élvez, ha letölti/kéri az ajándékot

  3. És hogy mit kell tennie azért, hogy megkapja

Opcionálisan hozzáteheted még:

  • Rövid magyarázat, miért adod ingyenesen (legyél őszinte, nem kellenek nagy szavak)
  • Ha vannak vásárlói vélemények, megoszthatod őket. Akár a Facebook oldaladról is, persze arc és név kitakarással. Ha csak nem egyeztek bele az érintettek a megjelenésbe.
  • És egy árnyalattal hosszabb kifejtése annak, mit is kap emberünk a csalitermékben

7.3 Formázd kedvedre a landing oldalt a Getresponse rendszerében

Szabad a pálya. Ha ezt a sablont választottad, nyilván a képet mindenképpen cserélned kell. Elég a kurzort odavinned a kiválasztott részhez és kétszer rákattintva módosíthatod a megjelenést, a szöveget, törölhetsz elemeket.
A jobboldali építőkockák a következők sorrendben föntről lefelé haladva:

  1. Új szekciót, dobozt tudsz vele létrehozni az oldalon, amelybe bármit beilleszthetsz
    értékesítési oldal
  2. A kosár használatával a korábban feltöltött termékeidet tudod beilleszteni az oldalba.
    Landing
  3. A következővel sima szöveget illeszthetsz be bárhová
  4. A negyedikkel képet tehetsz az oldalra
  5. A következővel figyelemfelkeltő gombot tudsz elhelyezni
  6. Feliratkozó Formot, azaz űrlapot tudsz beilleszteni. Ez kettő lehet. Pop up vagy sima.
    Feiratkozó Form
  7. Az alatta lévővel meghatározott formákat illeszthetsz a landing oldalba.
    Getresponse
  8. A következőt akkor tudod használni, hogyha van a rendszerbe feltöltött webinárod. Ha nincs, ne foglalkozz vele.
  9. Az alatta lévő gombbal időzítőt állíthatsz az értékesítési oldalra. Mindig hasznos, ha van egy határidő, ameddig az ajánlatod él. Sajnos az emberek jobban félnek, ha lemaradnak valamiről, mintha csak simán élhetnek egy jó ajánlattal. Szóval megéri használni, legalábbis módjával.Mert ha mindenhová elhelyezed, aztán nem tartod be, tehát az aktuálisan lejáró ajánlatod napokkal később is érvényes marad, az visszavetheti a hitelességedet.Getresponse
  10. Eggyel lejjebb lévő gomb Youtube Videót tudsz beilleszteni az oldalra. A videó linkjét kell megadnod majd. A doboz méretét pedig szimplán állíthatod húzással.
  11. A Twitter logócskával a különböző like-lehetőségeket adhatsz a landing oldaladhoz.
    Getresponse
  12. A PayPal jel akkor esedékes, hogyha már integráltad a Getresponse rendszerében a PayPal-t, mint fizetési módot. Ha nem, vagy más módon szeretnéd megoldani a fizetést, hagyd figyelmet kívül.
  13. Az utolsó pedig akkor használatos, hogyha egyéni kódot (html, script) szeretnél elhylezni az oldalon. Remarketing kód, Analytics kód, stb. Ha ezek nem ismertek számodra, hagyd figyelmen kívül.

Ahogy írtam, az oldalon bármit változtathatsz, átírhatsz a megadott sablont így könnyedén tudod ínyedre igazítani, változtatni.
Getresponse landing page

Mutatok Neked egy landing oldalt, amit az egyik könyvemhez használtam. Igaz, részben szakmairól van szó, de jó mutatja, milyen sok oldalú lehetőséget kínál a rendszer számodra.

Nézd meg az alábbi oldalakat:
https://alomszereto.gr8.com
https://felmaratongyorstalpalo.gr8.com/

Egy tipp: A vásárolható e-mail marketing alapcsomagban lehetőséged van egyedi damin nevet (www.valami.hu) megadni a landing oldalaidnak.

7.4. Állítsd be az oldalinformációkat

Ahhoz, hogy az oldalad megfelelően nézzen ki a keresőkben, fontos, hogy a beállítsd a következőket:

  • Title = Figyelemfelkeltő cím (Kb 100 karakter)
  • Description = Leírás, ami vonzónak tűnhet az olvasóknak (Kb 160 karakter)
  • Favicon = Kicsi ikon, ami bal oldalt a böngészőben megjelenik, ha betöltődik az oldalad
  • Facebook = Az szabályozza, hogy megosztják az oldalt, miként jelenik meg az a Facebookon.

Getresponse

7.5. Hozd létre a Köszönet oldalt

Mentsd el ezt a munkát, aztán a bal fölső sarokban lévő Thank you page (Köszönet oldalra) kattints. Ami így néz ki. Ezt látja majd az, aki föliratkozott a csali termékedre.
KöszönetoLdaL

Más kérdés viszont, hogy a Funnel-ünk szempontjából ezt most akár üresen is hagyhatod. Elmondom majd, hogy miért.
Ha mindennel megvagy, kattints fönt a Next Step-re. Következő lépésre.

7.6. Állítsd be a SEO és egyéb szabályokat a landing oldalra

Elérkeztünk egy újabb kulcsfontoságú építőkockához. Itt látod majd a korábban beállított dolgokat, mint a cím, SEO leírás. És választhatsz egy saját nevet az oldaladnak. Ha nem társítasz hozzá saját domain-t (azt előbb föl kell venned a Getresponse fiókadminisztrációdban) akkor az elérhető végződésekből választhatsz.

getresponse

És most jön a salesfunnel kulcsfontosságú építőeleme:

Amikor ugyanis az érdeklődő föliratkozik a csali termékedre, nem egy szimpla köszönjük, hogy föliratkoztál, ezentúl megkapod hírlevelünket blablát olvas, hanem egyből a belépő terméked sales oldalára viszed őt.
Ehhez az Autofunnel-ben be kell állítanod, hogy Sales page-re mutasson a Köszönet – oldal. Így.

Autofunnel

A felsoroltak közül az Alapértelmezett Köszönet – oldal az, amelyiket fentebb láthattál. Ezt állíthattad be a landoló oldalnál.

Az Egyedi Köszönet-oldal esetén bárhová vezetheted a feliratkozót. Bármilyen egyedi url-t beállíthatsz.

A Maradjon a jelenlegi oldalon annyit tesz, hogy a csali termék feliratkozó oldaladon marad az érdeklődő.

A Sales page-ről már beszéltünk. Nézzük az Order form-ot.  Hogyha erre kattintasz készthetsz egy rendelési oldalt. Ez elsősorban később lesz hasznos. Úgyhogy mentsd el az emlékediben.

Tehát akkor állítsd be úgy a csali terméked landing oldalát, hogy a Sales page legyen a köszönet oldala. Aztán kattints az oldal alján a Közzététel-re.

 

8. A salesfunnel második eleme: Állíts be Autorespondert a csali termékre feliratkozóknak

Miután rákattintottál a landing page közzétételére visszajutsz a sales funnel főoldalára, de immár ott szerepel a frissen létrehozott értékesítési oldalad.

Mielőtt továbblépünk jöjjön egy kis kitérő.

A sales funnel második része egy autoresponder felhívás. Az előbb azt mondtam, hogy a csali terméked után egyből a belépő terméked értékesítési oldalára vidd az érdeklődőket. Ennek az az oka, hogy ha már egyszer bizalmat szavazott, nagyobb esélye van, hogy a lendülete kitart addig, hogy az első, nyomott áras (szinte nulla bevételt jelentő) termékedet is megvásárolja.

Az ötlet érthető, azonban mi van akkor, ha Te nem egy letölthető tartalmat ajánlottál neki, hanem mondjuk 3 novellát a következő 1 hétben, mondjuk 2 naponta. Nyilván nem kézzel kell kiküldözgetned ezeket minden új regisztrálónak, erre van az Autofunnel és a Getresponse funkciója: Az Autoresponder.

Ezzel a szolgáltatással előre beállíthatsz kiküldendő e-mail-eket, amelyeket a felhasználók a megadott időközönként megkapnak. Ha nem akarnál ilyet, mert mondjuk beéred 1 novella vagy infóanyag kiküldésével, esetleg csak gyűjtöd az érdeklődőket, aztán majd ha aktuális lesz, kiküldesz nekik egy DM levelet (amit ugyancsak megtehetsz a Getresponse-zal), akkor nincs szükséged az autoresponderre, de az igazat megvallva érdemes használnod.

 

Autoresponder
Tehát ez a kép fogad. Kattints a Send autoresponder-re.

8.1. Készítsd el az első autoresponder email-t

Miután megtetted, az autoresponder alapadatait kell megadnod. Add meg az üzenet nevét, tárgyát és azt az e-mail címet, ahonnan küldeni szeretnéd, illetve válaszolhatnak az emberek. Ezt előzetesen el kell aktiválod kell a rendszerben, hogy bizonyítsd, valóban a tiéd.
Autoresponder

Állítsd be a sajátodat, és kattints a Következő lépés-re.

8.2 Válassz az e-mail sablonokból

Itt ismételten a landing page sablonokhoz hasonló képernyő fogad. Számos sablonból választhatsz. Illetve az előzetesen elmentettek között is böngészhetsz. Bőséges listából választhatsz a sablonok között, szóval nyugodtan böngéssz. Válaszd ki a Neked legszimpatikusabbat.

Értékesítés tölcsér

8.3 Szabd kedvedre az autoresponder e-mail-t a szokásos módon

A landing oldalhoz hasonló felület fogad. A rendszer nem túl bonyolult, pláne, hogy magyar, a részletekkel ezért nem fárasztanálak. Bár ne feledd, bármikor kérhetsz tőlem segítséget. Így könnyedén testreszabhatod, hogy a Neked legmegfelelőbb legyen. Így néz ki.

email marketing szoftver

Ha megvagy mindennel, kattints a jobb alsó sarokban a Következő lépés-re.

8.4. Állítsd be az autoresponder alapvető tulajdonságait

Ha a rendszer kivisz a salesfunneled főoldalára, ne ess pánikba, kattints az autoresponderre, és az alábbi képernyőkép fogad majd.
Itt látod az imént létrehozott autorespondered nevét. Beállíthatod, hogy mikor menjen ki az email:

Hány nap múlva, a hét melyik napján mehessen ki. Mivel ez az email az első, és azt akarjuk, hogy amint föliratkozik, azonnal meg is kapja, az alábbi beállítással kell élni.

Autoresponder

Ha mindent beállítottál, kattints a Mentés és közzététel-re.

8.5 Hozz létre még néhány autorespondert

A következőkben az autoresponderjeid oldalára érkezel. Kattints az Új létrehozása gombra. Ekkor ide jutsz.

Autoresponder
Itt annyi a különbség, hogy előre be kell állítanod, hogy pl a második napon kapja az alábbiakban létrehozott email-t. Az ugyanakkor iratkozott fel azt jelenti, hogy a feliratkozásához méri majd a rendszer a 2 napot. A Listából ki kell választanod azt, amelyik az sales funneled-hez kötődik.

Nekem ez ugye a proba_945549. Ha mindent beállítottál kattint lent az új e-mail létrehozására.
A folyamat ezt követően ugyanaz lesz, mint a korábbi autorespondernél. Ezt így most külön nem mutatom be. Utána az autoresponderjeid főoldalára jutsz. Hogy visszatérj a sales funneled-hez, kattints a bal fölső menőre, és válaszd az Autofunnel-t.

Autofunnel

 

9. Hozd létre a belépő terméked értékesítési és rendelési oldalát

Fentebb volt szó arról, hogy azok, akik éltek a csali terméked lehetőségével nem egy szimpla köszönet oldalra jutnak, hanem egyből megkínálod őket a belépő termékeddel. Ennek a sales oldalát fogjuk elkészíteni. Visszakerültél a sales funnel oldaldra. Itt ki kell választanod a Add offer page linket.

SaLes funneL

9.1 Hozd létre a PayPal vagy egyéb online fizetési fiókot.

Itt már nem tudod elkerülni, hogy egy online fizetési rendszert integrálj a folyamathoz. Megoldható lesz majd nélküle is. Ne aggódj. De a rendszer kéri. Jelenleg az alábbi képen látható szolgáltatók érhetőek el.

Használd a PayPal-t nyugodtan. A folyamaton most nem megyünk végig, tényleg könnyű a regisztráció. Kattint a Connect with PayPal gombra.

PayPal

Ha kapcsolódott, a Save gomb aktívvá válik. Kattints rá.

9.2 Hozd létre a belépő terméked értékesítési oldalát

A képernyőn ugyanaz a kép fogad, amely a csali termék esetén, tele landing page sablonokkal. Válaszd ki a Neked tetszőt.
landing page sablonok

9.3. Nevezd el, és válaszd ki a Nyitóoldal lehetőséget

 

Nyitóoldal
Ha megvagy vele, kattints a Használat gombra.

9.3. Hogyan építsd fel a belépő terméked értékesítési oldalát?

A képernyőn lényegében ugyanazok a lehetőségek fogadnak, amelyek korábban a csali termék esetén is. Itt lényeges, hogy ez érezhetően összefüggjön a csali termék értékesítési oldalával. Tehát, mintegy folytatása legyen. Az előző landing page-en szereplő információkon túl itt szerepeljen, hogy

  • miért adod olcsóbban a termékedet a megszokottnál?
  • magyarázd meg előre a lehetséges kifogásait.
  • miért jár most igazán jól vele?
  • mit kell tennie, hogy az övé legyen.

Ha szeretnéd, ide beillesztheted magát a terméket is a jobb oldali kosár ikonnal. Ha nem, készíts egy gombot, olyat, mint amilyen a feliratkozásnál volt.

Ha mindent beállítottál, kattints a bal felső sarokban az Order form-ra.

9.4. Hozd létre a megrendelői űrlapot

Az űrlapra a program automatikusan generálta az összes fontos információt, amit meg kell adnia a megrendelőnek. Fontos, hogy beteszi az összes előzetesen fölvitt termékedet.

Ha rákattintasz a termékeket tartalmazó táblázatra, az Add And remove products gomb segítségével távolíthatod el azokat a termékeket, amelyeket nem akarsz megjeleníteni. Úgy állítsd be, hogy a belépő terméked maradjon csak a listában.

Megrendelői űrlap
A jobb oldali oszlopban előre gyártott infókat látsz. Ezek alapján könnyedén létrehozhatod a saját információidat, melyek megkönnyítik a megrendelő dolgát. Informálják, eloszlatják a kételyeit, megmagyarázzák a kimondatlan kérdéseit is. Szánj időt arra, hogy átgondold, milyen kifogásokkal élhet a vevő.

Gondolj magadra, te mikre gondolsz online vásárláskor. Magyarázd el bankkártyás fizetést is. Mert azs szokta a legnagyobb nehézséget okozni. Nyilván emiatt szükséges, hogy oylan ára legyen a belépő terméknek, ami a hülyének is megéri érzést kelti az emberben.
Ha elkészültél a beállításokkal, leírásokkal, kattints a jobb fölső sarokban a Következő lépés-re.

Rendelő form

9.5. Mentsd el az értékesítési oldalt és a megrendelő űrlapot

A beállításokat a korábbi feliratkozó oldalhoz hasonló attribútumokkal vértezheted fel. Ha elkészültél, kattints a Közzététel-re.

Értékesítési oldal

 

10. Értékesítsd a fő és upsell termékedet a belépő termék köszönő oldalán

Amikor megvagy a fenti lépésekkel, a Getresponse rendszere ismét az Autofunnel főoldalára visz.  Itt már csak egy lehetőséged maradt. Köszönő oldalt, illetve visszaigazoló e-mail-t létrehozni, melyben ajánlod a főtermékedet azonnali vásárlásra. Ehhez válaszd ki Az Add thank you page lehetőséget.

Autofunnel

10.1. Nevezd el és állítsd be a köszönőoldalt

A következő képernyőn a többnyire megszokott sablonokat látod. Azzal a kikötéssel, hogy ezek csak a köszönő oldaliak lesznek. Válassz egyet, lehetőleg az e-books kategóriából. Kattints rá és nevezd el, majd a Használat gombra kattints.

KöszönőoLdaL

10.2. Illeszd be a fő és upsell termékedet a köszönő oldalra

A következő oldal tetején látható lesz, hogy a vásárló melyik terméket vette meg. Mint tudjuk, a belépő termékről van szó. Ne aggódj, ha nem látod, a vásárló fogja. Azonban itt nem áll meg a történet, hiszen azt szeretnénk, hogy megvegye a főtermékedet is.

Mi szerepeljen a főterméked értékesítési oldalán?

  • A legnagyobb előny, ami miatt érdemes most élnie az ajánlatoddal.

  • Jelenítsd meg a vásárlói véleményeket.

  • Csapjon le rá most, vagy lemarad.

  • Azt érezze, tényleg exkluzív ajánlattal élhet.

A megrendelt termék alá helyezd el a szokásos kosárgombbal a fő és az upsell termékedet.

Landing page

Persze ide is tehetsz időzítőt, visszaszámlálást, hogy fokozd a lemaradás-érzés esélyét a vásárlóban. Ha elkészültél, kattints a Közzététel-re. Tegyél így a következő oldalon is, miután beállítottad a SEO-S adatokat.

 

10.3 A sales funnel-ed bevetésre kész

Miután mindent megtettél, a sales funneled elkészült. Ez a képernyő köszönt majd.
Autofunnel

Ha szeretnéd mobilra megkapni a kampányadatokat a mobilodra, akkor kattints a Send-re, ha nem, akor lépj ki a fönti X-re kattintva.
Ezzel elkészültél a sales funnel-eddel.

11. Egy kiegészítés, ha nem szeretnéd a kártyás fizetést használni

Felmerülhet benned, hogy mi van akkor, ha nem szeretnél csak és kizárólag bankkártyás fizetést biztosítani, hanem inkább utánvét vagy egyéb szállítási módozatot választanál?

A helyzet valamelyest egyszerűbb. Nincs más dolgod, mint belépni a Getresponse rendszerbe, és a különböző termékekhez különböző landing page-eket alkotni.

  1. Csali termék landing-je
    Köszönőoldal: Belépő termék landing oldala vásárlásra ösztönzéssel.
    Ha a megveszem gombra kattint, a következő landingra jut.
  2. Főtermék landing oldala.
    Köszönőoldal az egyik upsellre vezet.
  3. Ha van, még egy upsell oldalad is lehet.
    Amennyiben van annyi terméked, amelyik kötődik az előzőekhez.

Mindegyiknél a landing page beállításánál kell megadnod, hogy a köszönőoldal egyedi url-re vezessen.
Vagyis a következő termék értékesítési oldalára.

 

12. Összefoglalás és az ajánlat

Ajánlattal kezdtem, és azzal végzem is a leírást. Az ajánlatomnak nincs határideje, bármikor élhetsz vele, viszont minél korábban teszed, annál hamarabb használhatod ki az értékesítésben rejlő lehetőségeket, amelyeket tényleg nem használnak a nagy kiadók.
Ha túl macerásnak tűnt az egész folyamat, vagy kérdésed van, minden további nélkül segítek Neked.

Keress bátran, bármikor.

Sőt. 0 forintért elmagyarázom, felépítem Neked az értékesítési folyamatodat, email kampányodat a könyveddel kapcsolatosan.
Akár személyesen, akár online is szívesen megmutatom, hogyan csináld.

Ennek egy feltétele van:

Nem titkolom, a Getresponse rendszerét évek óta sikerrel használom. Ezért jó szívvel és örömmel ajánlom Neked is, mert hiszem, hogy a Te céljaidat is szolgálhatja. Azért adom ingyen a bemutatást, kampány felépítést, mert ha az ajánlói linkemen keresztül regisztrálsz, ameddig előfizető vagy, jutalékot ad a rendszer számomra.

Mindamellett, hogy örömmel segítelek akkor is, ha nem az ajánlói linken keresztül jössz és úgy kérdezel, a személyes bemutatót, kampányfelépítést csak akkor tudom vállalni, ha előtte legalább 1 free account-ot létrehozol a Getresponse rendszerében.

Tehát mit kell tenned, hogy közösen és ingyenes tanácsadásommal építsük fel a könyvmarketing kampányodat a Getresponse-zal?

  1. Regisztrálj legalább 1 free account-ot a Getresponse rendszerében ezen a linken keresztül: Kattints ide.
  2. Írj egy üzenetet a kiado@columb.hu címre a Getresponse-os neveddel.
  3. Megbeszéljük, hogy mikor, hol találkozzunk vagy online beszéljünk, és mire van szükséged.

És akkor az összefoglalás

Az Autofunnel azaz a Getresponse sales funnel megoldása segítségével mutattam be Neked egy könyv értékesítési folyamatát kosárérték maximalizálás mellett.

A folyamat a következő építőelemekből állt össze: 
Csalitermék értékesítési oldala > Köszönőoldalon belépő termék ajánlása (Akik nem vásárolnak email listára kerülnek és 2 naponta kapnak egy-egy rövid, hasznos tartalmat, amellyel a belépő termékedet hirdeted nekik) > A belépő terméket megvásárlók azonnal a főtermékhez jutnak > Amelynek köszönőoldalon szerepelnek az upsell(upsellek) is.

teljes sales funnel

 

Köszi a figyelmet. Ha tetszett, oszd meg a cikket. Vagy kérdezz.

Ajánló

Akik hajlandók fejlődni, nem veszítenek olvasókat

Kérj cikkértesítőt a Könyvmarketing blogból.

E-mail cím nem megfelelő
About GalÁd (Galambos Á. István) 33 Artikel
Galambos Ádám vagyok. 2011 óta aktívan foglalkozom marketinggel. Azon belül online, offline világban is mozgolódom. A Klubrádió Kulturális műsoraival napi szinten foglalkozom, így közvetlenül be tudlak juttatni a könyveddel akár műsorba, akár szpotkampány keretében minimális költségekkel számolva. 2009 óta magánkiadásban, illetve saját kiadóm (Columb Kiadó) keretén belül értékesítem a könyveimet. Abban szeretnék Neked segíteni, hogy ne csak a nagy kiadók járjanak jól a könyvkiadással, hanem a "kisebbek" is, akár magánszerzők is boldoguljanak, megváltozzon az életük és teljes mértékben a szenvedélyükkel foglalkozhassanak.

Be the first to comment

Leave a Reply