Miért nem elég, ha én szerkesztem a könyvemet?

Az első könyveimet saját magam szerkesztettem. Futásról szóló szakkönyvek voltak , és úgy gondoltam, eléggé képben vagyok a témáról ahhoz, hogy a szövegem többszöri átfésülése után minden mondatom közel áll majd a tökéleteshez. Nos, nem. A felépítés még csak – csak rendben volt, de a mondatokon bőven lett volna mit csiszolni.

Még, ha igazi mágusa is vagy a magyar nyelvnek, akkor sem árt, ha egy külső szemlélő átnézi az írásodat. Lehetnek olyan töltelékszavak, visszatérő szófordulatok, amik az őrületbe kergetik az olvasót, számodra viszont természetesnek hatnak.

A másik probléma a saját szöveged szerkesztésével, hogy habár te tudod, hogy egy – egy mondattal pontosan mire gondoltál, azonban elképzelhető, hogy az olvasónak ez nem egyértelmű. Lehet, hogy ő teljesen másként érti, vagy nagyobb magyarázatra szorul az adott téma. Ez nem csak szakirodalmi műre érvényes, hanem szépirodalmira is.

Egy történetnél végképp nem elégedhetsz meg azzal, hogy te nézed át a saját szövegedet.  A szófordulatok, utalások, párbeszédek, a kellően ütős jelenetek megalkotásához hasznos egy profi szerkesztő. Aki meglátja a problémás, javítandó részeket, kiszűri az esetleges ellentmondásokat, kiegyenesíti a logikai csomókat

Ha mégis amellett döntesz, hogy te leszel a szerkesztőd, akkor a könyved megjelenése után igencsak aktívan kövesd az olvasói véleményeket a Molyon vagy a Goodreads-en, és persze a könyváruházakat is fésüld át. Egyáltalán, kövesd a könyved útját a különböző oldalakon.
És ne sértődj meg, ha negatív véleményt olvasol. Ez akkor is igaz, ha profi szekesztés után kerül ki a könyved a boltokba. Ha viszont te magad voltál a szerkesztő, akkor végképp ne csinálj belőle ego kérdést. Ha csak magadnak írsz, és senki nem olvassa, minden olyan lesz, amilyet te szeretnél, viszont, ha már kikerült a könyved a boltokba, akkor az olvasó legyen az első számodra. Ő pedig megérdemli a lehető legjobb minőséget.

Egy szerkesztőtől tanulhatsz is, fejlődhetsz íróként

Nyilván Te erre törekszel majd az írás közben is, de fontos része a marketingnek, hogy mindegyik mű, ami kiérkezik a kezeid közül, legyen olyan minőségű, amit évekkel később is fölvállalnál. Biztosan fejlődsz majd még íróként, amiben ugyancsak sokat segít egy szerkesztő tapasztalata, de a könyveid minden esetben az aktuális tudásod legjavát tükrözzék.
Más szóval. Ha csak egy könyvet is adnál ki életed során, az legyen olyan, amit mindig szívesen emelsz le a polcról, és valódi büszkeséggel tölt el a kiadása.

About GalÁd (Galambos Á. István) 30 Articles
Galambos Ádám vagyok. 2011 óta aktívan foglalkozom marketinggel. Azon belül online, offline világban is mozgolódom. A Klubrádió Kulturális műsoraival napi szinten foglalkozom, így közvetlenül be tudlak juttatni a könyveddel akár műsorba, akár szpotkampány keretében minimális költségekkel számolva. 2009 óta magánkiadásban, illetve saját kiadóm (Columb Kiadó) keretén belül értékesítem a könyveimet. Abban szeretnék Neked segíteni, hogy ne csak a nagy kiadók járjanak jól a könyvkiadással, hanem a "kisebbek" is, akár magánszerzők is boldoguljanak, megváltozzon az életük és teljes mértékben a szenvedélyükkel foglalkozhassanak.

Be the first to comment

Leave a Reply